BLOGUNK CÉLJA

Szakterületeink komoly hatással vannak a gazdaság, az államszervezet, a vállalatok működésére és versenyképességére. Legyen szó modern közigazgatásról, hatékony vállalatirányításról vagy a közlekedés jövőjéről, közérthető példák segítségével mutatjuk meg, hogyan válnak valóra a futurisztikusnak tűnő elképzelések.

Esettanulmány: Barcelona a világ legokosabb városa

37Az Európai Innovációs Partnerség és a Forbes magazin által felállított listán is egyértelműen Barcelona vezeti az okos városok rangsorát, köszönhetően fejlett közlekedésirányító, nyílt információs és egyéb hálózati rendszereinek. Barcelona ezzel kiváló például szolgálhat a hasonló kezdeményezések, így Magyarország számára is, már csak azért is, mert a katalán város okos hálózatai mintegy 9,5 milliárd euró megtakarítást tesznek lehetővé 2019-ig.

 

Barcelonában már számos olyan fejlesztést vezetetett be a városvezetés, amelyek segítségével hatékonyabban irányíthatók és tervezhetők a város által kínált egyes közszolgáltatások, mindez pedig a polgárok életminőségének javítását célozza. Ezeknek az újításoknak köszönhetően az Európai Innovációs Partnerség az Okos városokért és Közösségekért értékelése szerint 2015-ben Barcelona a világ „legokosabb városa”. A fejlesztések közül négy terület emelhető ki.

Az egyik kiemelt terület a közlekedés. Ezen belül a város egy New Bus Network elnevezésű programot vezet, amelynek keretében már 17 vonalat újítottak fel modernizáltak, továbbá a vonalhálózatot is újragondolták, ennek eredményeként születtek a Barcelonát észak-déli és kelet-nyugati irányban átszelő járatok. Ezeken a vonalakon olyan interaktív buszállomásokat állítottak fel, amelyekben a felszerelt érintőképernyős készülékeken az utasok minden városi közlekedési információhoz hozzájuthatnak, és szolgáltatás-előrejelzők is be vannak építve, amelyek az esetleges fennakadásokat, érkezési és indulási időpontokat mutatják. A fejlesztések érintik a közlekedési lámpák átprogramozását is, ennek keretében a buszok, a mentő- és rendőrautók az aktuális útvonalon sorra zöld jelzést kapnak, majd az áthaladás után a lámpa visszaáll normál üzemmódba. Emellett Barcelona a városban felállított 300 elektronikus töltőállomással nagyban támogatja a környezetbarát elektronikus autóknak a magán- és a közösségi közlekedésben való elterjedését is.

A második kiemelendő területet az információs hálózatok kiterjesztése jelenti. Ennek keretében a közterületek ingyenes internet hozzáféréssel való ellátása mellett különféle platformokat hozott létre a város. Ilyen platform biztosítja a sürgősségi esetekhez a szükséges kapcsolatfelvételi lehetőségeket (tűzoltóság, mentők), valamint az utazás- és kirándulástervezéshez program- és útvonalkalauzt is. Emellett elérhetőek el az egyes közszolgáltatások adatbázisai és funkciói is. A felhasználónak le kell töltenie a mobil ID alkalmazást, amellyel biztonságos módon azonosíthatja magát az egyes e-ügyintézési folyamatok során, ezt követően pedig online intézheti hivatali teendőit – legyen szó szavazásról vagy épp adószám-igénylésről.

A harmadik csoportban az egyes szociális témájú fejlesztéseket említhetjük. Barcelonában ez többek között magába foglalja a TeleCare rendszert, amely a felhasználók távfelügyeletét teszi lehetővé. A szisztéma alapja egy a telefonnal és így a kijelölt call centerrel összekötött egyéni érzékelő, amelyen keresztül az egyén számára folyamatos kapcsolattartás, orvosi felügyelet válik elérhetővé. A szisztéma ezzel preventív és reaktív orvosi beavatkozásokat is lehetővé tesz, tehát amint bármi probléma, veszélyhelyzet merül fel, az illetőnek még hívnia sem kell az ügyeletet vagy a mentőket, a rendszer automatikusan jelez az esetet a központnak.

Ebbe a csoportba sorolhatjuk továbbá a különféle oktatójellegű programokat is. Ezek egy részét az iskolákban indított applikációfejlesztő tanfolyamokat és utcai nyitott laborok, másik részét pedig a Smart Campus kezdeményezés adja. Utóbbi keretében Barcelona régebbi gyárépületei szolgálnak okos kampuszként, a projekt célja ezek megújítása a köz- és magánszféra képviselőinek együttműködése által. Ez az egyetemek, polgárok, vállalatok és a közszféra képviselőinek innovatív platformjaként fogható fel, ahol az összegyűjtött ötletek és források révén újulnak meg ezek az épületek, interaktív labort biztosítva a résztvevők számára.

Végül pedig kiemelendő az okos hálózatokban létrejövő óriási mennyiségű adat folyamatos összegyűjtése és elemzése; ennek keretében például szünet nélkül monitorozzák a városban az önkormányzati épületek energiafogyasztását vagy a város zajszennyezettségét, ami jelentős mértékben segítheti az energiafogyasztás optimalizálását, illetve a zajszint csökkentését.

Mindezek mellett Barcelonában számos egyéb intelligens hálózat és megoldás működik már, így például az online öntözésvezérlő vagy épp az interaktív virtuális várostérkép, ahol a lakosok turistalátványosságokat, programokat regisztrálhatnak a nyílt platform segítségével.

 

Ossza meg ismerőseivel

Hozzászólás a bejegyzéshez